Cím: 7100 Szekszárd, Béla tér 9. · Tel.: 06 (74) 414-735 · Adószám: 18856356-1-17 · Számlaszám: 71800037-11155616

Rendezvények

Szent Mónika Közösségek Országos Találkozója - 2012

2012. május 19-én került megrendezésre a Szent Mónika Közösségek Országos Találkozója, melynek idén Szekszárd adott otthont. Kilenc órakor kezdődött a rendezvény, de az előkészületek már előző nap este. Sok vendégre számítottunk, akár 800-1000 főre is, akik az ország minden területéről gyalogos zarándoklattal vagy járművel érkeztek.

Nagy örömünkre egyszer csak felbukkantak az újonnan megalakult Tolnai Karitász csoport képviselői is.

Tudtuk, hogy a résztvevők közt nagyon sok idős nagymama és édesanya is részt vesz, ezért Caritas csoportunk úgy döntött, hogy egy egészségügyi sátor felállításával hozzájárulunk a rendezvény zavartalan lebonyolításához.

A rendezvényt megelőző nap kijelöltük sátrunk megfelelő helyét, majd szombat reggel a cserkészek segítségével fel is állítottuk. Mi biztosítottuk az egészségügyi ellátást, mindenféle információt, ásványvizet valamint harapni valót a résztvevőknek. A Caritas tagjai felváltva végezték szolgálatukat a sátorban, úgy, hogy mindenki részt tudjon venni a rendezvény egyes részein.

Szerencsére komolyabb tennivalónk nem akadt, nem lett senki rosszul, de az információkra és ásványvízre nagy szükség volt. A résztvevők nem csak lelkileg, de egészségileg is felhőtlen állapotban tölthették el ezt a szép napot.

A sátorbontást délután ismét a cserkészekkel együtt végeztük, akik készségesen és lelkesen segítettek ismét.