Nagyböjti lelki gyakorlat - 2018.

Szent Erzsébet Caritas Alapítvány és a Belvárosi Plébánia Karitász Csoportja 2018. február 17-én a plébánia közösségi házában tartotta a nagyböjti lelki gyakorlatát Molnár Péter atya és Fekete Zoltán diakónus vezetésével.

Először Fekete Zoltán diakónus elmélkedett Jézus Krisztus szenvedéseiről. 'A mi Urunk Jézus Krisztus a mi bűneinket vette magára ártatlanul. Értünk ment fel a keresztfára, hogy kiengesztelje az isteni igazságosságot helyettünk. Ezzel megsemmisítette adóslevelünket, és megnyitotta számunkra a Mennyország kapuját. Mérhetetlen szeretete művelte ezt Vele. Irántunk való szeretete oly nagy, hogy saját maga akart helyettünk szenvedni.' Felhívta a figyelmünket, hogy soha ne megszokásból menjünk áldozni, 'hanem rendüljetek meg lélekben, sírjatok és zokogjatok, mert minden Szentmisén felmegyünk a Golgotára és ott állunk Krisztus keresztje alatt'.

Ezt követte a Szentségimádás, melyen Fekete Zoltán szavai mély érzéseket indítottak el bennünk, nagyon közel éreztük magunkat Jézushoz. Együtt voltunk és mégis külön-külön érezhettük magunkat közel a jelen lévő Jézushoz.

Molnár Péter atya két előadást tartott. Az elsőben a Tékozló fiú (Lk 15, 11-32) történetét elmélkedtük át az irgalmas atya szemszögéből megvilágítva. A két fiú tulajdonképpen tükröt állít elénk, mindkettő megtalálható bennünk is. Majd Péter atya történetein keresztül újabb és újabb megerősítést kaptunk Isten irgalmáról.

A második előadásában Szent Erzsébet Alapítványunk névadója életét ismerhettük meg részletesen. Élet történetén keresztül a „pazarló szeretet” mutatta be, és biztatott minket, hogy mi is ezzel a 'pazarló szeretet' lelkületével éljük ne csak a nagyböjtöt, hanem egész életünket Felhívta a figyelmet, hogy a nagy böjti időt ne keverjük össze csak azzal, hogy pénteken nem eszünk húst. Ennél többről szóljon a készületünk.

Az elmélkedést Szent-Gály Kata: Keresztúton című versével zárta

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...? Reszketni, remegni az Olajfa-kertben...? Elhagyatva lenni, egyedül a bűnnel...? Szemben a Halállal, szemben a közönnyel...?

Adnád-e kezedet szorító kötélnek...? Arcodat a gúnynak, lenéző köpésnek...? Tudsz-e mellém állni fojtogató csendben...? Az ostorozásnál eltakarnál engem...?

Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szeretlek...? Tudsz-e tűrni értem, hordani keresztet...? Roskadva, remegve, föl, egész a célig...? Akkor is, ha szíved ezer sebből vérzik...?

Tudod-e karodat szélesre kitárni...? Az egész világért áldozattá válni...? És tudsz-e pihenni úgy a kereszten, hogy örvendezz rajta: mindig ezt kerestem...?

Tudsz-e mellém hágni...? A helyembe lépni...? Magadat feledve életemet élni...? Egészen eltűnni, elmerülni bennem...? Tudsz-e úgy szeretni, ahogy én szerettem...?